Üzemeltető: Blogger.
RSS

Az alvás fontossága

A stresszel és kihívásokkal teli világunkban az alvás fontos szerepet játszik a napi gondok leküzdésében. A test és a lélek ilyenkor pihen, regenerálódik, feltöltődik energiával, alvás alatt tudunk kikapcsolni. Ez idő alatt az elhasználódott sejtek megújulnak, lecserélődnek. Amikor betegek vagyunk, sokat segít az alvás a gyógyulásban. Fontos az alvás minősége és mennyisége is. A mennyisége egyéntől és kortól is függ. A csecsemők és kicsivel nagyobb gyermekek 18 órát is képesek aludni, míg az idősebbeknek 5-6 óra is elegendő, egy átlagos felnőttnek 7-8 óra az alvásigénye. Az alvás minősége elsősorban a megfelelő fekhely kiválasztásán múlik, ne legyen túl puha, de túl kemény se a matrac, fontos, hogy egyenesen, vízszintesen tartsa a gerincet.

Ha nem jön álom a szemünkre…
Az óra egyre hangosabban ketyeg a sötétben, mi pedig egyre éberebben hallgatjuk és feszültebben forgolódunk az ágyban. Ezzel a problémával talán sokan találkoztunk már. Mi az oka? Mit lehet tenni ellene? Sokan azért alszanak el nehezen, mert nem tudják kikapcsolni a fejükben kavargó gondolatokat, aggodalmakat, amikkel napközben nem sikerült megbirkózni. Szintén nehéz elaludni, ha várunk valamire, pl. utazásra, vizsgára. Sajnos lehetnek szervi okai is, emésztési zavar, horkolás. Okozhatja alkohol vagy gyógyszer is az alvászavart. Szorongás vagy depresszió, amelynek tünetei a kora hajnali ébredés és utána az elalvási képtelenség. Elalvás előtt mindig ki kell iktatni olyan tényezőket, amelyek a pihentető alvást megzavarhatják, pl. éhség, szomjúság, a szoba hőmérséklete, ha nagyon meleg van vagy éppen fázós hideg. Nem szabad nehezen emészthető ételeket, kávét, teát, alkoholt fogyasztani 1-2 órával lefekvés előtt. Egy felkavaró TV műsor vagy egy érdekfeszítő könyv is okozhatja az álmatlanságot.
Mit tegyünk ilyen esetekben?
Először is ki kell deríteni, mi okozza az álmatlanságot. Egyszerűbb eset, ha csak egy idegesítő zaj a probléma, használjunk füldugót, vagy ha fázunk, esetleg melegünk van, beállíthatjuk a szoba hőmérsékletét.
Mit tegyünk, ha komolyabb probléma áll a háttérben?
Lefekvés előtt folytassunk egyfajta megnyugtató tevékenységet, hallgassunk zenét, olvassunk, sétáljunk és adjuk ki magunkból az egész nap felgyülemlett feszültséget. Ha gondunk, problémánk van, írjunk egy listát róla, vagy vezessünk naplót, ezzel tudatosítjuk, hogy félre kell tenni és máskor kell foglalkozni vele, az éjszaka alvásra való! Alkalmazhatunk relaxációs és légzőgyakorlatokat, ami még segíthet, lefekvés előtt vegyünk egy forró fürdőt, amibe illóolajokat is csepegtethetünk, pl. levendulát. Elősegíthetjük gyógyteával is az elalvást, pl. kamilla, hársfavirág, citromfű, macskagyökér gyógynövények főzeteivel.
Ha az alvászavarok továbbra sem szűnnek meg, érdemes megbeszélni a gondjainkat egy családtaggal, baráttal esetleg pszichológussal, mert az alvászavarok kimerültséghez vezetnek, amelyek további problémákat okoznak. Rontja a teljesítőképességet és csökkenti az immunrendszer védekező képességét is. Sajnos nemcsak a felnőtteknél jelentkeznek alvászavarok, hanem a gyerekeknél is. Sok kisgyermek felriad álmából, sír, kiabál és utána fél elaludni. Ilyenkor a szülőnek meg kell őriznie a nyugalmát és meg kell vigasztalni a gyereket, a későbbiekben fontos, hogy a szülő megbeszélje vele, hogy mi a baja, mitől fél, a suliban történt-e olyan esemény, ami ezt kiváltotta. A gyereknek biztonságérzetet nyújt majd, ha a szülővel mindezt megbeszélheti.
Fontos, hogy mind a felnőttek és gyerekek minden nap azonos időben feküdjenek le, hogy pihentetőbb legyen az alvás. Aki megteheti délután is aludjon egy keveset, mondjuk hétvégén és megláthatja, mennyire frissen és üdén tud belevágni egy jó alvás után a tennivalókba.
Szép álmokat!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Gyümölcsök jótékony hatásai

Napjainkban sokat hallunk a gyümölcsök jótékony hatásairól. Minden gyümölcsben találhatunk olyan vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyekre a szervezetünknek szüksége van ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk különböző betegségekre.
Csemegézzünk az éppen szezonális gyümölcsökből:

Görögdinnye
A görögdinnye a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, legalább 500 fajtája ismert, amelyek színükben, ízükben és érési idejükben különböznek egymástól. Szezonja július elejétől, szeptember elejéig tart. Nemcsak kiváló hűsítő a meleg nyári napokon, hanem kitűnő vízhajtó, vér és vesetisztító, salaktalanító hatással is rendelkezik. Megtalálható benne a vas, cink, magnézium, kalcium, szelén, foszfor, A -, B és C vitaminok, illetve a likopin nevű antioxidáns, ami a daganatos, szív - és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében játszik szerepet, mivel a likopin megköti a káros szabadgyököket. Enyhíti az emésztési panaszokat, ha nehezen emészthető ételt fogyasztottunk, s bár furcsán hangzik, de együnk meg pár szelet dinnyét, hamarosan nagyon telítettnek érezzük magunkat, de ugyanolyan gyorsan el is múlik ez az érzés, a víz átmegy rajtunk, a gyomor megkönnyebbül, a bélrendszer kitisztul. Megfázáskor a folyadékpótlásban és lázcsillapításban lehet segítségünkre. Gyakori fogyasztása esetén az ízületi gyulladás ellen is hatásos. Kevés kalóriával, zsírral és szénhidráttal rendelkezik, ezért különböző diéták alapanyaga is lehet. 
Szeder
A szeder az egyik legrégebben ismert gyümölcs, illetve gyógynövény. A bogyók folyamatosan érnek augusztus közepe és szeptember vége között. A termések először zöld, piros majd fekete színűek, ízük nagyon kellemes, zamatos, kissé savanykás. A szederben nagy mennyiségben található meg az A -, B1-, B6 és C vitamin, valamint kalcium, kálium, magnézium, vas, mangán, foszfor. Szintén nagy mennyiségben tartalmaz antioxidáns flavonoidokat, amelyek rendkívül jó immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatásúak. Magas pektin tartalma csökkenti a koleszterin szintet és az érelmeszesedés kialakulását. Segíti az emésztést, lekvár formájában hashajtó hatása van. A szabadgyökök elleni védekezésben is fontos szerepet játszik, ezáltal rákmegelőző hatása van. Fáradékonyság ellen is hatékony. Késlelteti a bőr és a haj öregedését. A szeder leveléből teát készítenek, amely salaktalanító és vérnyomás csökkentő hatással bír. Magas vastartalma miatt kiválóan gyógyítja a vérszegénységet. Ülőfürdőként aranyérbetegség gyógyítására alkalmazható. Egészségmegőrző felhasználása frissen ajánlott, de készíthetünk belőle szörpöt, befőttet, lekvárt, joghurt és sütemény ízesítésére is hasznosítható.
Körte
A körte sok tápanyagot tartalmaz. Megtalálható benne sok ásványi anyag (kalcium, kálium, magnézium, cink, vas, jód) és sok vitamin (A-, B1-, B2-, C-, E), amely jótékonyan hat a szervezetünkre. Fogyaszthatják cukorbetegek is, alacsony kalóriája miatt fogyókúrához is ajánlják. Segíti az emésztést, enyhíti a gyomorpanaszokat, vízhajtó hatású. Nagyobb mennyiségben fogyasztva megelőzhető a reuma, ízületi gyulladás, vérszegénység, szív – és érrendszeri problémák és csökkenti a végbélrák kialakulásának kockázatát. Pozitívan hat a vese működésére, csökkenti a vérnyomást és a koleszterin szintet. A körtében található bór tartalma segíthet a csontritkulás megelőzésében. Fáradságűző és depresszió ellen is kiváló. Elsősorban nyersen fogyasztják, de készíthető belőle kompót, befőtt, lekvár, leves, sütemény, köret sültek mellé vagy mártás. Néhány fajtát ajánlatos meghámozni, mert a héja nehezen emészthető, ezért puffadást okoz.
Szilva
A szilvában is találunk fontos vitaminokat, ásványi anyagokat. Rendkívül gazdag káliumban és a szervezetre gyakorolt pozitív hatása leginkább ennek köszönhető. Vértisztító, vérnyomás csökkentő hatása van, illetve a vér koleszterin szintjét is csökkenti. Véd a belső vérzések kialakulásától. Normalizálja a szív ritmusát. Serkentőleg hat a gyomor működésére, salaktalanító hatású, megszünteti a székrekedést. Leginkább hashajtó hatásáról ismert. Megköti a fölösleges zsírokat, ezért a fogyni vágyók is nyugodtan ehetik. Fáradságűző és egyben nyugtató hatású. Serkentőleg hat a memória működésére is. Felhasználhatjuk befőttként, süteményekben. Az aszalt szilva is hasonló jótékony hatással rendelkezik.
Szőlő
Hamarosan beköszönt az ősz, a szüret ideje. A szőlő számos jótékony hatással rendelkezik. Gazdag vitaminokban (A-, B1-, B5-, E), ásványi anyagokban (magnézium, kalcium, kálium, foszfor, cink, vas) és nyomelemekben. Kitűnő vízhajtó hatással rendelkezik, ezért akár egy tisztítókúrához is jó választás. Magas cukortartalma miatt energiát ad és segítséget nyújt koncentrációt igénylő szellemi feladatok elvégzéséhez, de fizikai gyengeség ellen is hatékony. Azonban a magas cukortartalom miatt nem ajánlott szőlőkúra a cukorbetegeknek, szoptatós anyáknak és bélhurutban szenvedőknek. Kiemelkedően jó a vértisztító és idegerősítő hatása. Fokozza az epeválasztást és ürítést. Reuma, vérszegénység, májbetegségek, székrekedés, aranyér és mindenféle gyulladásos betegség esetén ajánlják. Csökkenti a vérrögképződés veszélyét. Ma már számos kutatás is igazolja, hogy a nyers szőlő, gyógyító és megelőző hatással bír a daganatos betegségek, érelmeszesedés, szívkoszorúér-betegségekkel szemben. A kozmetikában is fontos szerepet tölt be, selymessé és feszessé teszi a bőrt, valamint megújítja a bőrsejteket.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Gyógyító talpmasszázs

A testünk terhét cipelő lábaink egészségének fontosságára rendszerint csak akkor döbbenünk rá, amikor már jelentkezik a fájdalom. Lábfejünk szinte egész nap egy cipőbe van „csomagolva”, levegőtől, napfénytől elzárva és így végzi megfeszített munkáját. Éppen ezért fontos a jó lábbeli kiválasztása.


Figyeljünk oda a következőkre is:

  • Lehetőleg ne üljünk huzamosabb ideig keresztbe tett lábbal, mert akadályozza a vérkeringést és a lábszárban pangást idéz elő, a tökéletlen vérellátás miatt, a legtöbb embernek hideg a lába.
  • Ne nehezedjünk hosszabb ideig egyik lábunkra, mert az egész testsúly nagyon megterhelő a lábboltozatra.
  • Ha sokáig egy helyben állunk, időnként mozgassuk meg a lábfejet.
  • Ha lehetőségünk van rá, legalább napi 15-20 percig járjunk mezítláb.

A napi megterhelés után a fáradt lábat felfrissíthetjük hideg – meleg váltófürdővel, a meleg 40 ˚C a hidegvíz 20˚C-os legyen, és mindig hidegvízzel fejezzük be, majd ezt követően kissé magasabbra polcolva pihentessük lábunkat.
Ma már szinte népbetegségnek számít a lúdtalp, amely könnyen felismerhető, ha nedves talppal a padlóra lépünk és ún. „telitalp” nyomot hagyunk, akkor sajnos lúdtalpunk van. Ez a rendellenesség fájdalmakat okozhat a boka, - a térd, - és a csípőízületekben, sőt előfordul, hogy ez a fájdalom kisugárzik a hátunkba is. Sokan úgy gondolják, hogy a lúdtalp csak gyermekkorban alakulhat ki, de ez sajnos nem így van, mert serdülő és felnőttkorban is keletkezhet. Azonban nem kell megijedni, mert ma már nagyon sok hatásos módszer létezik a gyógyítására, csak időben kell elkezdeni az orvoslását. Fontos, hogy ne várjuk meg, amíg elviselhetetlen lesz a fájdalom, illetve bedagad a lábunk.
Felnőttkorban kialakult lúdtalpnak három oka lehet:


  • elhízás
  • terhesség, ahol szintén a súlygyarapodás az ok
  • foglalkozásból adódó túlterhelés

A rendszeres gyógytorna, a láb méreteihez kialakított betét teljesen rendbe hozhatja a kezdődő lúdtalpat. Végezzünk különféle gyakorlatokat, pl. próbáljunk fölvenni a lábujjainkkal a padlóról egy ceruzát, vagy egy dezodoros flakont görgessünk a talpunkkal. Feszítsük a lábfejünket először befelé majd kifelé. Emeljük fel a sarkunkat úgy, hogy a lábujjak a földön maradjanak. Helyben járással a talpak külső szélén járjunk, majd lábujjhegyen szökdécseljünk. Gyakran ismételgessük ezeket a gyakorlatokat, hogy búcsút inthessünk a lúdtalp okozta kellemetlenségeknek.

Napjainkban már viszonylag elfogadható áron is lehet kapni dizájnos lábbeliket, amelyek nemcsak a kor trendjeit követik, hanem lábbetétjük kialakításával masszírozó, és ez által gyógyító hatással is rendelkeznek.


Talpmasszázs

A különböző szervek elhasznált anyagai, ha nem tudnak távozni természetes módon a testből, akkor lerakódnak a talpon, ahol kristályos göböket képeznek, amelyek tapintásra érzékelhetőek és mély masszázs esetén fájdalmasak is lehetnek. A masszázs terápia lényege, hogy szétdörzsöljük ezeket a kristályokat, amitől a beteg szerv megkönnyebbül. Talpmasszázs előtt érdemes a bőrkeményedéseket eltávolítani, mert a megvastagodott bőrön keresztül nem hatékony a kezelés és nem egyértelmű, hogy hol vannak a lerakódások. Először körkörös mozdulatokkal gyengéden, majd fokozatosan erősebben masszírozzunk. Kerüljük ki a szemölcsöket, anyajegyeket, a gyulladt bőrterületet. Nem szabad talpmasszázst végezni, magas láz, heveny visszérgyulladás, gombásodás, fertőző betegség, és terhesség esetén.

Ha rendszeresen masszírozzuk a reflexzónákat, azt vehetjük észre, hogy a vizeletünk sötétebb (esetleg barnás) színű, akkor a vizelettel kiürültek a felszabadított méreganyagok, így természetes úton szabadult meg a szervezet a lerakódásoktól.


A napi rendszeres masszírozás sorrendje:

  1. Vesék, húgyvezeték és - hólyag, hogy a mérgező anyagokat (húgysav) a fellazítás után eltávolítani is lehessen. Erre kell a legtöbb időt szakítani.
  2. Fej, ami a szervek irányító központja.
  3. Gyomor, belek, máj és hasnyálmirigy. Ezek a méregtelenítő és anyagcsereszervek.
  4. Nyirokrostok, hogy a salakanyagok leépítése megtörténjen, és elegendő ellenanyag álljon rendelkezésre.
  5. Az összes érzékeny pont.

Talp reflexpontok


Egy reflexpontot legalább 5 percig kell masszírozni, de heveny fájdalom esetén lehet növelni 10-15 percre is. Amire ügyelni kell, hogy a máj és a gerincoszlop reflexzónáit nem szabad túl sokáig masszírozni, mert a máj esetében túl sok méreganyag szabadulhat föl és kerülhet a vérkeringésbe, a gerinc esetében pedig a masszázs hatására keletkező vérbőség átmenetileg fejfájást, izzadást, levertséget okoz.
Egészségünk védelmében szükséges tehát, hogy mesterségesen masszírozzuk a reflexzónákat, hogy elősegítsük a hozzájuk tartozó szervek vérkeringését.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Méregtelenítés kockázatmentesen


Napjainkban egyre fontosabb szerepet játszik az egészség megőrzése, mivel a modern életvitelnek számos olyan hatása van, amely során szervezetünkbe méreganyagok kerülnek. Szinte lehetetlen elkerülni ezeket a mérgező anyagokat, mert ott vannak az élelmiszerekben, italokban, a levegőben. Tovább ront a helyzeten a túl zsíros és fűszeres táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a stressz. Ezek a káros anyagok gátolják a szervezetünk normális működését is, lassítják a máj tisztító funkcióját, a vérben is felszívódnak, éppen ezért bizonyos időközönként meg kell tisztítani a szervezetünket a mérgező salakanyagoktól. Az alternatív és természetgyógyászok méregtelenítő étrendet ajánlanak, ezzel szemben áll az orvosok és dietetikusok véleménye, ők hatástalannak és veszélyesnek is tartják az ilyen módon történő méregtelenítést. Terhesség esetén és bármilyen betegségben szenvedők orvosi engedély nélkül ne méregtelenítsenek!


Számtalan kíméletes és veszélytelen módszer létezik szervezetünk megtisztítására. Az egyik ilyen módszer, ha több folyadékot viszünk a szervezetünkbe, a napi szükséglet 1,5 – 2 liter kellene, hogy legyen, de sajnos a legtöbb ember nem fogyaszt ennyi folyadékot. Sajnos kismértékű kiszáradás is fejfájással, levertséggel, szédüléssel jár, a tartósan kevés folyadékbevitel, hosszabb távon hozzájárul a húgyúti fertőzések, vesekő, és székrekedés kialakulásához.



A méregtelenítéshez 2,5 – 3 liter folyadékbevitelre van szükség, amely lehetőleg szénsavmentes ásványvíz, zöldség vagy gyümölcs kifacsart leve legyen, amit rendszeres időközönként keveset kortyolva vegyünk magunkhoz, mert ha hirtelen sokat iszunk, az kellemetlen haspuffadáshoz vezet. A salakanyagokat a folyadék viszi ki a szervezetünkből, ezért van az, hogy minél több folyadékkal kell úgymond átöblíteni a testünket. A kúra alatt kerülni kell az alkohol és cukros üdítők fogyasztását, mivel ezek is méreganyagokat tartalmaznak. Ilyenkor a kávét is kerülni kell, mert vizet von el a szervezetből és lerakódásokat okoz a kötőszövetekben. A zöldségek és gyümölcsök nyersen, kifacsarva vagy párolva alkalmasak a méregtelenítésre, illetve vannak bizonyos gyógyteák is erre a célra. A megtisztulás eredményeképpen, jobb lesz a közérzetünk, erősebb lesz az immunrendszerünk. Fogyasszunk minél több rostban gazdag élelmiszert, mivel ezek megkötik a bélben az epe által kiválasztott méreganyagokat. Mozogjunk, tornázzunk sokat, hogy a verejtékezéssel is távozzanak a káros anyagok!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Mágnesterápia


A mágnesterápia Kínából indult több ezer évvel ezelőtt. Tudományos kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a sejtjeinket és szerveinket biomágneses burok veszi körül, amely megvédi a szervezetünket a környezet káros sugárzásaitól. Megbetegedések esetén a sejtek mágneses tere megsérül, ezért a szervezet öngyógyító folyamata lelassul. A mágnesterápia során, a mágnesek helyreállítják a sérült mágneses teret.
A mágnesterápia folyamata:
A vér egyik fő alkotóeleme a magas vastartalmú hemoglobin, amely a szervezet számára létfontosságú oxigént juttatja el a sejtekhez. A mágnesek hatására a vér áramlása felgyorsul, kimossa a sejtekben és a szervekben felgyülemlett káros lerakódásokat és több oxigént juttatnak azokhoz. Ennek köszönhetően a beteg testrész gyorsabban regenerálódik. A mágnesterápia bizonyítottan csökkenti a különböző testrészeken fellépő fájdalmakat, ellazítja az izmokat és gyorsítja a szervezet öngyógyító mechanizmusát. A terápiának nincsenek mellékhatásai, azonban aki szívritmus – szabályzóval vagy fém implantátummal rendelkezik, kerülnie kell a mágnesterápiás eszközöket.
Mágnesterápiás eszközök:
-> mágneses
  • karkötő
  • nyaklánc
  • párna
  • lepedő
  • matrac
-> mágnesterápiás
  • váll pánt
  • derék szorító
  • boka és térd szorító
  • könyök és csukló szorító

A mágnesterápiás eszközök alkalmazási területei:

  • Ízületi és reumatikus megbetegedések kezelésére
  • Hát és váll meszesedésének oldására
  • Sport és izomsérülések enyhítésére
  • Nyaki merevedések oldására
  • Fejfájás, migrén csillapítására
  • Alvászavarok csökkentésére
  • Fájdalomcsillapításra

A mágnesterápia más gyógymódokkal együtt is jól alkalmazható.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS