Üzemeltető: Blogger.
RSS

Fejfájás

A fejfájás különféle okból és különféle módon jelentkezhet. Sokszor a stressz okozta izomfeszülés váltja ki, ilyenkor az összehúzódó izomrostok idézik elő a fájdalmat azáltal, hogy nyomják a fejbőrben az érzőideget, illetve gátolják a fejbőrben a vér, a nyirok és a szövetnedvek áramlását. A fejfás lehet enyhe, rövid ideig tartó, de heves, lüktető fájdalommal járó is. Többféle helyen léphet fel: a szem mögött, a homlokon, a halántékon, a tarkón vagy a fej egész területén.


A fejfájás okai:


  • stressz
  • hormonális változás (pl. a menstruáció előtti feszültség)
  • szemtúlerőltetés
  • környezeti tényezők
  • gyógyszer mellékhatása
  • melléküreg-gyulladás
  • influenza vagy egyéb vírusos fertőzés
  • túlzott alkoholfogyasztás
  • nyakcsigolya kopása
  • kiszáradás, kevés folyadékbevitel
  • az erek görcsös összehúzódása, majd elernyedése
  • tápanyaghiány
  • élelmiszer-érzékenység vagy allergia

A fejfájás kezelése


Akupresszúrával

Erős, határozott körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a hüvelyk- és mutatóujjunk közti bőrredő alatti részt a kézháton néhány percig, majd a másik kezünkön is ismételjük meg a műveletet, felváltva addig, amíg a fájdalom el nem múlik.

Szintén segíthet, ha a lábfejen az első és a második lábujj lábtőcsontjai találkozásánál lévő bemélyedésbe nyomást gyakorolunk.

Található egy hatékony akupresszúrás pont a fül mögött, a hajvonalán lévő csontos kidudorodáson is. Ezt a pontot a hüvelykujjal, enyhe veregető nyomással nyomjuk a szem irányába legalább két percig.

Hatásos lehet, ha a két szemöldök közötti pontot hüvelykujjal nyomjuk néhány másodpercig, miközben mély levegőt veszünk és próbálunk ellazulni.

Gyógynövényekkel

A gyógynövényeket tea vagy tinktúra formájában fogyaszthatjuk. A teából legfeljebb naponta háromcsészényivel, a tinktúrából pedig öt cseppet oldjunk fel egy kevés vízben és étkezés közben vagy után fogyasszuk, szintén legfeljebb napi három alkalommal. A leghatásosabb fejfájás ellen az őszi margitvirág, a réti legyezőfű, golgotavirág, rozmaring, az orvosi tisztesfű és az orvosi macskagyökér.

Aromaterápiával

Az aromás illóolajak enyhíthetik a fájdalmat, az izomfeszülést. Az olajokat tehetjük a fürdővízbe, vagy a masszázsolajhoz is keverhetjük. Az izomfeszülés okozta fejfájásra használhatjuk a levendula, az édes majoránna, borsmenta és a kamilla illóolaját, könnyed mozdulatokkal dörzsöljük be 1-2 csepp illóolajjal a tarkótájékát, a halántékot és a fül mögötti részt, és ha tehetjük, vonuljunk egy hűvös, sötét és csendes szobába pihenni és az aromát belélegezve máris enyhül a fájdalom.  A levendulaolajat és a borsmentaolajat zsebkendőre is csepegtethetjük esetleg, ha van otthon gőzölő, akkor 7 csepp levendulaolajat és 3 csepp borsmentaolajat tegyünk bele, a lényeg, hogy mélyeket lélegezzünk belőlük. A borsmentatea-filter is segítségünkre lehet, áztassuk be, majd tegyük a szemhéjunkra vagy a homlokunkra legalább 5 percig.

Masszázzsal

Az izomfeszülés okozta fejfájás kezelésének egyik hatékony módja a váll, a nyak, az arc és a fejbőr feszült izmainak lazítása simító, gyúró és nyomkodó mozdulatokkal. A homlok és a halánték masszírozása is enyhíti a fájdalmat.

Hidroterápiával

Vegyünk egy forró lábfürdőt, ugyanis a hő kitágítja az ereket, és így több vér jut a lábba, ezáltal csökken az érfalakra nehezedő nyomás a fejben, ha nagyon erős a fejfájás, tegyünk egy kevés mustárport is a vízbe.

Tegyünk meleg borogatást a homlokunkra vagy a nyakunk hátsó részére, a hő segít ellazítani a megfeszült izmokat.

Ha fejfájás a tarkón jelentkezik, akkor a meleg borogatás után vagy helyett, hideg borogatás is hatékony lehet, esetleg csomagoljunk jégkockát vagy valami fagyasztott dolgot egy törölközőbe és azt tegyük a tarkónkra.

Áztassuk kezünket hideg vagy jeges vízbe, közben nyissuk és szorítsuk ökölbe a kezünket, ekkor szintén összehúzódnak a vérerek.

Gyömbér fejfájásra

A gyömbér kiváló a migrén ellen, gyulladás és fajdalom csökkentő hatással rendelkezik. A ledarált gyökérből tegyünk fél teáskanálnyit egy pohár vízbe, de a frissen őrölt gyömbérre forró vizet is önthetünk, de ekkor hagyjuk kihűlni és utána fogyaszthatjuk.

Megelőzhető-e a fejfájás?

Az egészséges és rendszeres táplálkozás csökkenti a hajlamot a fejfájásra, növeli a szervezet ellenálló képességét a fertőzésekkel szemben, javítja az izmok, idegek, erek állapotát. Figyeljünk oda a napi folyadékbevitelre, mert ha nem iszunk elegendő folyadékot, attól is megfájdulhat a fejünk. Csökkentsük a koffein bevitelt, de csak fokozatosan, mert a hirtelen elvonás is fejfájáshoz vezethet. Fogyasszunk kalciumban, magnéziumban és esszenciális zsírsavakban gazdag ételeket. Vannak adalékanyagok és erjesztett élelmiszerek, amelyek szintén fejfájást okozhatnak, kerüljük fogyasztásukat.  Mozogjunk eleget! Elég egy fél óra séta, kerékpározás, úszás, amely egyben egy jó kikapcsolódás és stresszoldásra is kiváló! 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szénanátha


Beköszöntött a várva-várt jó idő és virágzásba borult a természet, azonban ez a szemet gyönyörködtető látvány sokaknál kellemetlen tünetekkel jár. Évről-évre egyre több embernél jelentkeznek a szénanátha tünetei. A mai bejegyzésemben szeretnék adni néhány tanácsot, hogy hogyan lehet természetes orvosságokkal átmenetileg enyhíteni a kellemetlen tüneteket, illetve hogyan lehet elkerülni, vagy legalábbis csökkenteni az allergiát okozó allergénekkel való érintkezést.



Mi az allergia?

A szervezetnek bizonyos – egyébként ártalmatlan - anyagokkal szembeni rendellenes reakciója. Az immunrendszer úgy reagál ezekre az anyagokra, mintha veszélyes behatolók lennének, emiatt lépnek fel az irritáció és gyulladás tünetei.

Legismertebb típus az évszaktól függően előforduló szezonális allergiás nátha (szénanátha), amelynek kiváltó okai különböző virágporok (pollenek) és gombaspórák lehetnek. Tavasszal a fák virágzása, nyáron a fűfélék, ősszel a gyomok virágpora okozza a kellemetlen tüneteket. Azonban vannak egész éven át jelentkező szénanáthát kiváltó allergének is, mint például a penész, az állati szőr, toll, poratkák ürüléke és bizonyos élelmiszerek is.

A szénanátha tünetei:

  • gyakori tüsszögés
  • orrfolyás vagy orrdugulás
  • az orr, száj, szem, hallójárat viszketése
  • kivörösödött, könnyező szem
  • szemhéjduzzanat
  • torokszárazság


Mit tegyünk a szénanátha időszakában?

A pollenek elkerülése a legnehezebb, az allergiát okozó allergének közül, azonban valamelyest kivédhető a velük történő érintkezés:

  • Tartózkodjunk zárt helyiségben és az ablakokat is tartsuk becsukva, különösen kora este, mert ekkor a legmagasabb a pollenszint.
  • Tisztítsuk meg a levegőt légszűrővel vagy ionizátorral.
  • Ha zivatar van készülődőben, vonuljunk zárt helyiségbe, illetve a zivatar után is még 2-3 órát maradjunk zárt helyen, mert a páratartalom miatt magas a pollenszint.
  • Viseljünk olyan napszemüveget, amely az egész szemet befedi.
  • Az orrlyuk környékét bekenhetjük vazelinnel, amelybe bele tudnak tapadni a virágporszemcsék.
  • Használjunk tengervizes orrspray-t.
  • Gyakrabban mossuk le az arcunkat vagy a szem tájékát szivaccsal tisztítsuk meg a pollenektől.
  • Hazaérve mindig váltsunk ruhát és mosáskor ne a szabadba szárítsuk meg.
  • Lefekvés előtt érdemes hajat is mosni, hogy ne juttassunk pollent a párnánkra.



Természetes gyógymódokkal a szénanátha ellen

  • A szem könnyezésének és viszketésének enyhítésére, vegyünk fél liter vizet, amelyhez adjunk egy csipetnyi sót vagy két teáskanálnyi varázsmogyoró - kivonatot, forraljuk fel, majd hűtsük le és ebben a keverékben mossuk meg a szemtájékot.
  • Naponta 2-3 csésze tea fogyasztása szemvidítófűből, bodzavirágból, citromfűből, kasvirágból, vagy kamillából szintén enyhíti a tüneteket.
  • Fél liter felforralt vízhez adjunk egy evőkanálnyi szárított kamillát vagy cickafarkot, gőzének belégzése is gyógyír lehet.
  • Orrdugulás és túlzott váladékozás esetén napi három csésze tea fogyasztható csalánból, gyömbérből, bodzavirágból, fahéjból vagy szegfűszegből, a tünetek enyhítésére.
  • Öblítsük át az orrüreget sós vízzel, de mielőtt elkészítjük a sóoldatot forraljuk föl a vizet, majd hagyjuk kihűlni, ez az oldat tisztít és regenerál.
  • Kisebesedett, fájó orra lehűtött kamillateából készült borogatást tegyünk.


Fontos! Előfordulhat, hogy a fent említett gyógynövények valamelyikére túlérzékeny valaki, akkor kerülje el a fogyasztásukat!


Allergiavizsgálat bőrteszttel:

  • Tollal beszámozzák az alkar belső oldalát.
  • Az allergént rácseppentik a bőrre, ez a folyadék tartalmazza az allergizáló anyagot (általában 10-12 allergénnel végzik el a vizsgálatot).
  • A cseppentés után megkarcolják a bőrt (nem fájdalmas, ki lehet bírni), ezzel érik el, hogy a szervezettel kapcsolatba kerüljön az allergizáló anyag.
  • 15-20-perc múlva kielemzik az eredményt, ha az allergén cseppje alatt vörössé válik a bőr és megduzzad, viszket, akkor arra az anyagra allergiás a szervezet.
  • Végeznek egy próba vagy ellenőrző tesztet is, két anyagra melyek közül az egyik olyan anyag, amelyre biztosan pozitív az eredmény, a másik anyagra pedig biztosan negatív.



Keresztreakciók

Bizonyos élelmiszerek és pollenek között keresztreakciók fordulhatnak elő. A parlagfű pollenjére érzékenyeknél a dinnye, banán, cukkini és az uborka, a nyírfa pollenjére az alma, körte, cseresznye, szilva, kivi, mandula, mogyoró, őszibarack, sárgabarack, zeller, sárgarépa és burgonya, a fű féléknél szintén a dinnye, narancs, paradicsom, burgonya, fehérrépa és mogyoró adhat keresztreakciót. 



Az egészséges táplálkozás csökkentheti az allergiás reakciók kialakulását, az étrendünk bőségesen tartalmazzon olyan élelmiszereket, amelyekben sok a B- és C- vitamin. Allergia idején fogyasszunk több folyadékot. Bizonyos időközönként iktassunk be salaktalanító, méregtelenítő kúrát. Kalcium és magnézium bevitellel, szintén enyhíthetőek az allergia kellemetlen tünetei.

A legfontosabb, hogy erősítsük immunrendszerünket!

Pollentérkép:www.idokep.hu/pollen
Forrás: www.idokep.hu



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Tavaszi fáradtság


A hosszú téli hónapok után már alig várjuk, hogy kisüssön a nap, hosszabbak legyenek a nappalok, nyíljanak a virágok és zöldüljenek a fák. A téli hónapokban kevés a napsütéses órák száma, rövidek a nappalok sokszor van egyhangú, szürke, barátságtalan idő, ami rontja a kedélyállapotunkat, és ezért vagyunk álmosak, fáradtak, kimerültek. A tavasz kezdetére, már kezd kifogyni a szervezet ásványi anyag – és vitamin tartalma, emiatt könnyen meg is betegedhetünk.  A téli időszakban sajnos kevesebbet mozgunk, és másféle ételeket fogyasztunk, mint tavasszal vagy nyáron, amikor könnyebben jutunk friss zöldséghez és gyümölcshöz és a szükséges tápanyagokhoz. 

Most adok néhány tippet, hogy hogyan legyünk úrrá a fáradtságon, de előtte tennék egy kis kitérőt, azok kedvéért, akik nemcsak tavasszal panaszkodnak fáradtságra. Az teljesen normális dolog, hogy a nap végén, vagy egy megerőltető fizikai vagy szellemi munka után fáradtak vagyunk. Ilyenkor pihenéssel, lazítással és egy jó éjszakai alvással új erőre kapunk. Azonban, ha már állandósul a fáradtság és kimerültség, akkor az már egy intő jele annak, hogy változtassunk az életmódunkon esetleg egy betegség is állhat a háttérben. Az alvás fontossága című bejegyzésemben már írtam az álmatlanság következményéről, amely szintén fáradtsághoz és kimerültséghez vezet, de a fáradtság leggyakoribb oka, a túlhajszoltság, a stressz vagy a szorongás, de lehet vérszegénység, vérnyomás probléma, tápanyaghiány, csökkent pajzsmirigyműködés, illetve depresszió is.

A fáradtság leküzdése


Étrend

-> Alakítsuk úgy az étrendünket, hogy megfelelő mennyiségű tápanyaghoz     jusson a szervezet, ezért étrendünk tartalmazzon:

  • B-vitamin (hal, hús, tej, teljes kiőrlésű gabona)
  • C-vitamin (zöldség, gyümölcs)
  • E-vitamin (magvak, növényi olajok, diófélék)
  • vas (zöld színű zöldségek, hal, hús, tojássárgája)
  • magnézium (hüvelyes zöldségek, diófélék)
  • króm (máj, sajt, teljes kiőrlésű gabona)


->Fogyasszunk magas rosttartalmú élelmiszereket, mivel a szervezet lassabban emészti meg és szívja fel a bennük lévő tápanyagokat, ezáltal a vércukorszint is megfelelő határértéken belül tartható.

->Csökkenteni kell a koffein bevitelt, bár átmenetileg serkentőleg hat, de később újból fáradtak leszünk tőle.

->Kevesebb finomított szénhidrátot tartalmazó élelmiszereket kell fogyasztani, mert azoknál, akik gyakran esznek ilyen élelmiszereket, a vércukorszintjük hirtelen megemelkedik, majd gyorsan le is csökken, és ez is fáradtságot, álmosságot okozhat.

Testmozgással a fáradtság ellen

Rendszeres testmozgással felgyorsul az anyagcsere és új erőre kapunk, de nem szabad túlzásba vinni, mert kimerültséghez, fáradtsághoz vezethet. Fokozatosan szoktassuk hozzá szervezetünket a testedzéshez.

Munkahelyi fáradtság ellen

Aki sok teendőt próbál beiktatni a napirendjébe, könnyen túlhajszolja magát és kimerült lesz, ugyancsak fáradtságot okoz, ha valaki egyhangú fizikai vagy szellemi tevékenységet végez. Mindenképpen be kell iktatni pár perc pihenőt, mozgassuk meg végtagjainkat, járkáljunk és, ha megtehetjük, szívjunk egy kis friss levegőt, harapjunk valami táplálót, például müzli szeletet, vagy egy almát.

Aromaterápia fáradtság ellen

  • Néhány csepp rozmaringolaj, borókabogyó olaj vagy muskotályzsálya olaj a párologtatóba enyhíti a stressz okozta fáradtságot (terhesség ideje alatt kerülendő ezen olajok használata!)
  • Mandula vagy szőlőmag olajos masszázs, egy stresszes nap után, nyugtató hatású.
  • Levendulaolajjal vagy citromolajjal végzett masszázs, frissítőleg hat.

Gyógynövények fáradtság ellen

  • Kimerültségre és fáradtságra a legjobb gyógyír a ginzeng, javítja a stresszel szembeni ellenálló képességet. Kapható tea, tabletta és tinktúra formájában.
  • Egy túlhajszolt nap után érdemes inni egy csésze gyógyteát, például macskagyökér, kamilla, citromfű, komló, vagy hársfavirágból készült teát, melyek nyugtató hatásúak és zavartalan alvást biztosítanak, hogy másnap kipihenten, újult erővel ébredjünk.


Meleg vizes fürdővel, szintén enyhíthető a fáradtság, de ha szeretnénk felfrissülni, akkor váltakozó hideg – meleg zuhanyt vegyünk, vagy szaunázzunk.

Jógával a fáradtság ellen

A jóga gyengéd mozgásgyakorlatokkal, segíti elő az izmok ellazítását és rugalmasabbá tételét, oldja a feszültséget, segít a koncentrálásban és a helyes légzéstechnika elsajátításában. A jógán alapuló relaxáció frissítőleg hat egy fáradt nap végén.

Amennyiben nem múlik a fáradtság, mindenképpen orvoshoz kell fordulni, mert komolyabb probléma állhat a háttérben, melynek okát csak kivizsgálás során lehet felfedni.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az egészséges bőr titka


A bőr a szervezetünk védelmezője, amely véd a kórokozóktól, környezeti szennyeződésektől, fény és hőhatásoktól. Bőrünk azonban nemcsak külső tényezőtől károsodhat, hanem belső okok miatt is, ezért is fontos a megfelelő gondoskodás, ápolás. A bőr akkor egészséges, ha sima, rugalmas és megfelelő mennyiségű faggyú termelődik, rendben működik a vér- és nyirokkeringés és megfelelő mennyiségű tápanyaghoz jut. A leggyakoribb bőrprobléma a zsíros vagy száraz bőr, a pattanás, ekcéma. Sajnos vannak olyan külső tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni, ilyen például a hőmérséklet-ingadozás, szeles idő, erős napfény, azonban számos természetes eredetű és gyógyhatású lehetőségek állnak rendelkezésünkre, amelyekkel megóvhatjuk bőrünket.

Bőrfiatalító tippek

  • naponta használjunk hidratálókrémet
  • időnként az elhalt hámsejteket radírozzuk le
  • számos gyógynövényből készült krém segíthet bőrünk fiatalon tartásában
  • élénkítsük a keringést egy kis testmozgással
  • magas faktorszámú naptej használata a káros napsugarak ellen
  • használjunk növényi kivonatú szappant a káros vegyi hatások ellen
  • fontos a megfelelő mennyiségű alvás, mert alvás közben regenerálódik a bőr
  • sok zöldség és gyümölcs fogyasztása, illetve megfelelő mennyiségű víz fogyasztása (napi 1,5 l)
  • alakítsunk ki olyan étrendet, amely sok A-, B-, C-, E- vitamint tartalmaz és mindezek mellett gazdag karotinoidokban , mangánban, magnéziumban, szelénben.

Házi szerek problémás bőrre

  • uborka: ekcémás bőr esetén, lelohasztja a gyulladt, viszkető kiütéseket, az uborka leve pedig tisztítja és tonizálja a zsíros bőrt
  • sárgarépa: kirepedezett, kiszáradt bőrre van jó hatással, borogatásként használjuk
  • cékla: leve pattanásos bőr elleni gyógyír, naponta 1-2 alkalommal, egy héten keresztül fogyasztható 1 dl
  • lenmag: ómega-3 zsírsavtartalma miatt száraz bőrre kiválóan alkalmas, fogyasztható tea formájában, de borogatást is készíthetünk belőle, de a fürdővízbe is keverhető
  • burgonya: levével a bőrön lévő sebek, fekélyek kezelhetők

Gyógynövényekkel a szép bőrért

A gyógynövényekből készült készítményekkel megóvhatjuk bőrünket a különböző bőrbetegségektől, illetve kezelhetjük velük a már kialakult betegségeket, sérüléseket. 

  • Aloe vera: puhítja és táplálja a kiszáradt bőrt, ha sérült a bőrfelület, akkor elősegíti a bőr gyorsabb regenerálódását
  • Kamilla: bőrregeneráló hatású, gyulladáscsökkentő
  • Körömvirág: vágások, zúzódások, égések esetén segíti a bőr gyógyulását
  • Rózsavíz: tisztítja és tonizálja a bőrt, összehúzza a ráncokat, ezáltal simává varázsolja a bőrt, mitesszerek ellen kiváló
  • Bodzavirág: a bodzavirág vizét le kell párolni, aztán használható tonizálásra, bőrtisztításra, vágások, égések általi sebek kezelésére
  • Varázsmogyoró: összehúzó hatással rendelkezik, zúzódások, visszérgyulladások kezelésére használatos

Aromaterápiával bőrünk szépségéért

Köztudottan az illóolajok sokféle bőrproblémán segítenek, tisztító és regeneráló tulajdonságuknak köszönhetően. Otthon is készíthetünk különböző aromaterápiás kozmetikumokat különféle illóolajok segítségével, krém formájában a bőrbe masszírozhatjuk vagy az illóolajat a fürdővízhez is keverhetjük.

Ismert illóolajok különböző bőrproblémákra:

  • Eukaliptuszolaj: hűsítő és fertőzésgátló hatású, pattanásos, mitesszeres bőrre
  • Borsmenta olaj: hűsítő és tisztító hatása van, megnyugtatja a viszkető bőrt
  • Levendulaolaj: enyhíti az ekcéma tüneteit, rovarcsípésre és napozás közbeni leégésre gyógyír
  • Borókabogyó olaj: bőrösszehúzó és tisztító hatása van, faggyúmirigy-gyulladás, ekcéma esetén segítségünkre lehet; terhesség alatt nem szabad használni!
  • Muskotályzsálya olaj: nyugtató, gyulladáscsökkentő hatású, segíti a bőr nedvességének megőrzését; terhesség alatt nem szabad használni!
  • Szantálfa olaj: lágyítja a száraz, ráncos, öregedő bőrt, nyugtatja a csalánkiütés okozta sebet, illetve leégett bőrre is jó hatással van
  • Teafaolaj: mindenféle bőrfertőzésre jó hatással van, mivel gyulladáscsökkentő, gombaölő tulajdonságai vannak


Napjainkban elég sok ember szenved élelmiszer allergiában, melynek tünetei első sorban a bőrön mutatkoznak meg, mint például a csalánkiütés vagy ekcémás bőr. Ebben az esetben fontos, hogy kiderüljön, hogy mely ételeknél jelentkeznek a tünetek. Leggyakrabban tejtermékek, tojás, búzából készült termékek okoznak érzékenységet. Ételérzékenység esetén nem elegendő a problémás bőrt gyógyítani, változtatni kell az étrenden is.

Remélem hasznos információkkal tudtam szolgálni! 


Érezzük jól magunkat a bőrünkben!





  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ízületi betegségek és kezelésük


Hazánkban sok ember szenved ízületi betegségekben. A leggyakoribb típusa az ízületi kopás és a reumás ízületi gyulladás. Közös jellemzőjük, az ízületek merevsége és fájdalma, amely néhány esetben a mozgást is akadályozza. Szerencsére számos módszer létezik, amellyel enyhíthetők a tünetek.

A leggyakoribb ízületi betegségek jellemzői:

Porckopás (artrózis): a csontfelszínt borító ízületi porcok elkopnak és a csontvégek már egymást dörzsölik, koptatják, többnyire a térd-, a csípő-, a gerinc- és a kézízületeket érinti. Az érintett ízületben ilyenkor folyadék gyülemlik fel, amely duzzadást, fájdalmat és mozgáskorlátozottságot okoz. A nőknél gyakrabban fordul elő, öröklött tényezők is befolyásolhatják. Megelőzése érdekében oda kell figyelni a testsúlyra, mert az elhízás többletterhet ró az ízületekre. Az étrend tartalmazzon sok gyümölcsöt és zöldséget, mert a bennük található tápanyagok segítik a porc regenerálódását.

Reumás ízületi gyulladás: ebben az esetben az ízületet alkotó szövetek, inak és szalagok begyulladnak, ezáltal az érintett terület bedagad, merevvé, fájdalmassá válik, a felettük lévő bőrfelület kivörösödik vagy fényes lesz. Normális esetben az immunrendszernek védenie kellene a szervezetet a gyulladástól, de ebben az esetben az ízület szövetei ellen fordul, mert idegen szövetnek tekinti az ízületi kötőszövetet és ellenanyagot termel ellene. A betegség először a lábfejet, majd a kéz – és a lábujjakat, csuklót, térdet, vállat, bokát és a könyököt támadja meg. A fiatal vagy középkorú felnőtteknél alakulhat ki.  

Az ízületi gyulladás okát még a mai napig sem ismerik pontosan, de több tényező is szerepet játszik, mint például az öröklött hajlam, a túlterheltség vagy egy sérülés következménye is lehet. Szerencsére az orvosok hatékonyan tudják kezelni az ízületi panaszokat. A gyulladás különböző gyulladáscsökkentő gyógyszerekkel kezelhető, azonban a kopás kezelésére nem elegendő.

Az alábbi módszerekkel lehet csökkenteni az ízületi fájdalmakat:

A hideg vagy a meleg jó az ízületekre?

A meleg enyhíti a fájdalmat, oldja a merevséget és serkenti a keringést.

  • Tegyünk forró vizes borogatást az érintett ízületre vagy egy tál meleg vízbe cseppentsünk 2-2 csepp levendulaolajat, majd a víz felszínén lévő olajréteget egy ruhadarabbal itassuk fel és tegyük rá a fájó ízületre, majd törülközővel takarjuk be és tegyünk rá egy forró vizes palackot, amit fél óráig hagyjunk rajta.
  • Tartsuk melegen az ízületet kesztyű, zokni vagy más ruhadarab segítségével.
  • Használjunk elektromos melegítőpárnát.
  • Vegyünk egy forró fürdőt, amibe kétmaréknyi keserűsót is tehetünk, legalább 15-20 percig üljünk benne. A fürdővízbe is cseppenthetünk levendulaolajat vagy római kamillaolajat. Időseknél vagy magas vérnyomás esetén nem javasolt módszer!


A hideg a duzzadt és meleg tapintatú ízületekre jó.

  • Tegyünk hideg vizes borogatást az érintett ízületre.
  • Csomagoljunk jégkockákat egy törülközőbe és tegyük a fájó ízületre, de egy zacskó fagyasztott borsó is segítségünkre lehet.

Olajozzuk be az ízületeket!


Fogyasszunk különféle halolajokat, a bennük lévő ómega-3 zsírsavak visszaszorítják a gyulladást, enyhítik a fájdalmat és a merevséget. A lenmagolaj is tartalmaz ómega-3 zsírsavakat, napi egy evőkanállal fogyaszthatunk belőle. A dió és mogyoró szintén tartalmaz jótékony olajokat.

Tartsuk mozgásban az ízületeket!

Kezdjünk el kíméletesen, de rendszeresen mozogni, kezdetben egy séta is megteszi. Egy kis váll, kéz, lábfejkörzés, csípőtorna, térdhajlítás és ezekkel a gyakorlatokkal ellazulnak a merev ízületek és izmok, a mozgás serkenti a vér- és nyirokkeringést is. A lényeg, hogy ne erőltessük túl a gyakorlatokat és a kivörösödött, gyulladt ízületet pihentetni kell, semmi esetre sem szabad tornásztatni! Akiknél már előrehaladott a kopás, azoknál az úszás, illetve a vízben végzett gyógytorna az ajánlott, mert a vízben megterhelés nélkül lehet mozgatni az ízületeket. Aki megteheti úszással és kerékpározással tartsa mozgásban az ízületeit. Tornával megőrizhető az ízületek hajlékonysága és edzésben tarthatjuk az izmokat.

Masszázzsal a fájdalom ellen!

Az érintett területekhez kapcsolódó reflexzónák masszírozásával csillapítható a fájdalom és a gyulladás is. A vállzóna a csípők, a könyöké a térd, a csuklóé a boka, a kézfejé a lábfej, illetve fordítva. Továbbá hasznos lehet még a vese, mellékvese, mellékpajzsmirigy, agyalapi mirigy reflexpontjainak masszírozása is.

Házi gyógymódok ízületi panaszokra:

  • Egy pohár forró vízhez adjunk két teáskanál almaecetet, melyet egy teáskanálnyi mézzel ízesítsünk, napi két alkalommal fogyasztható.
  • Heveny panaszok esetén ihatunk 2-4 pohár zellerlevet vagy 1-1 pohár répa-, uborka- és céklalevet.
  • Két teáskanál gyömbérporra öntsünk forró vizet, a gyömbér serkenti a vérkeringést, így szállítja el a gyulladást okozó vegyületeket a fájó ízületekből.


Ízületeink védelmébe olyan étrendet kell kialakítani, amely tartalmazzon béta – karotinban (sárga és narancssárga színű zöldségek és gyümölcsök), C-vitaminban (citrusfélék), E-vitaminban (olajos magvak, tojás) és szelénben (teljes kiőrlésű gabona, hal, dió) gazdag élelmiszereket. Jó hatással van az ízületekre a cseresznye és a meggy is, mert antioxidáns hatása miatt mérsékli az ízületi panaszokat.

Hatékony étrend-kiegészítő a glükózamin és a kondroitin-szulfát, amely segíti a porcképződést, de csak néhány hét után érezteti a hatását, ezért türelmesnek kell lenni.

Fontos, hogy figyeljünk oda még időben az ízületeinkre, hiszen egész életünkön át nekik köszönhetjük a mozgás örömét, megérdemlik a törődést és csak néhány apróságon múlik, hogy idős korunkra se hagyjanak cserben bennünket!




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A sütőtök jótékony hatása a szervezetre


kaliforniai tök
Pár éve már nálunk is divatot öltött a Halloween megünneplése, melynek jelképe a töklámpás. Valóban szép formákat lehet faricskálni a tökből, de ami még ennél is jobb, hogy finom ételeket is készíthetünk belőle, amelyek jótékonyan hatnak a szervezetünkre. Fogyaszthatjuk levesként, főzelékként, püréként, ivóléként és még süteményként is, de egyszerűen csak sülve is jó. Szerintem nem hiába lett a hideg őszi és téli esték egyik legkedveltebb csemegéje.  A sárga és narancssárga színe is arról árulkodik, hogy sok béta-karotint és antioxidánst tartalmaz. Ezeken felül megtalálható benne az  A-, B1-, B2-, B6-, C-,E vitamin, valamint magnézium, kalcium, foszfor, vas és cink. A sütőtök fogyasztása ajánlatos különböző gyulladásos betegségek kezelésére, megfázásos, meghűléses megbetegedések esetén. Enyhíti az allergikus köhögést, tüsszögést, csökkenti az asztma rohamokat. A bőrünkre is jó hatással van, jól kezelhető vele a pattanásos bőr. Régen a népi gyógyászatban hashajtóként és béltisztítóként alkalmazták.  A sütőtök segít a szív és koszorúér problémák megelőzésében, serkenti a máj működését. Csökkenti a prosztatarák és a szürkületi vakság kialakulásának kockázatát. Alacsony kalóriája miatt fogyókúrázóknak is ajánlatos fogyasztani. Gyógyászatban csak az érett tök magját hasznosítják, vizelési panaszok, hólyagbántalmak ellen alkalmazzák. A sütőtök magja és olaja serkenti a veseműködést, szabályozza a koleszterint, tisztítja a vérereket. Már csecsemőkorban ajánlatos „rászoktatni” a gyerkőcöt, hogy különböző édességeket helyettesíteni tudjunk vele, ezáltal megismeri a természetes, édes ízeket. Fogyasszunk minél többet ebből a sokoldalú, finom zöldségből!

Íme egy kis ízelítő, amit a  krisztakonyhja.blogspot.hu oldalon találtam.


Jó étvágyat!




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Őszi megfázás


Beköszöntött az ősz és vele a megfázás? Sajnos reggelre és estére nagyon lehűl a levegő, nappal viszont jó meleg van, ezt a hőingadozást nehezen viseli a szervezetünk, így könnyen megfázhatunk. A megfázás kellemetlen tüneteit úgy gondolom, mindenki jól ismeri: fáradtság, levertség, fejfájás, tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, köhögés, torokfájás, időnként hőemelkedés, láz, illetve a nyaki nyirokcsomók megduzzadása és még sorolhatnám. Szerencsére sok természetes gyógymód áll a rendelkezésünkre, hogy enyhíteni tudjuk a kellemetlen tüneteket. Szeretnék ajánlani néhányat közülük, amit már a családtagjaim, ismerőseim is kipróbáltak.

A megfázás első tüneteinek jelentkezésekor emeljük a napi C-vitamin adagot. Fontos, hogy sok folyadékot fogyasszunk, víz, zöldség vagy gyümölcslé, gyógynövényekből készült teakeverékek, vagy leves formájában, egy finom húsleves csodákra képes! A gyors gyógyulás érdekében ki kell feküdni a betegséget! Takarózzunk jól be, tartsuk melegen a testrészeinket, ezáltal remélhetőleg izzadni is fogunk, ami jót tesz, mert az izzadás során elpusztulnak a kórokozók. Tartózkodjunk meleg szobában és időnként szellőztessünk és ügyeljünk arra, hogy ne legyen túl száraz a levegő, ezért ha szükséges párologtassunk.

Házi szerek megfázásra


A citrom gyógyhatása

Ez a savanyú gyümölcs olyan sokféle vegyületet tartalmaz, amely gyógyhatással rendelkezik, erősíti az immunrendszert, a vérereket, segíti a bőr gyógyulását. Köztudottan sok C-vitamint tartalmaz, amelyre ilyenkor nagy szüksége van a szervezetnek. Torokfájás esetén keverjünk 1 pohár meleg vízbe 1 teáskanálnyi citrom levét, mivel a citromnak érszűkítő hatása van, ezért csökkenti a garat duzzanatát a citrom sava pedig, hatásos ellenszere a baktériumoknak és vírusoknak. Időnként kifacsart citrom levével gargarizálhatunk is, hogy segítsük a torok gyógyulását.


Orrdugulás ellenszerei

A borsmentatea fogyasztásával, illetve a borsmenta aromás gőzének belégzésével hatásosan csökkenthető az orrdugulás, mivel a gyógynövénynek váladékoldó hatása van, ugyanakkor csökkenti a nyálkahártya gyulladását is. Egy evőkanálnyi frissen reszelt gyömbér, vagy torma szintén kiváló orrtisztító. Csöpögtessünk a zsebkendőre eukaliptusz illóolajat, belélegezve, szintén kitisztul az orrunk.

Hurutos köhögés enyhítése

Hurutos köhögés esetén, amikor váladék távozik a légutakból, fogyaszthatunk gyógynövényes köptető szirupot, mivel bizonyos gyógynövényeknek, mint például az ánizsnak vagy kakukkfűnek antibakteriális és váladékoldó hatásuk van. Az elviselhetetlen köhögés csillapítására a lándzsás útifű kiválóan alkalmas.

Száraz köhögés enyhítése
Száraz köhögésnél a hársfavirág vagy pemetefű cukorka nyújthat enyhülést, illetve az eukaliptusz, balzsam formájában, amit a mellkasra dörzsölve, a növény illóolaját belélegezve enyhíthetők a tünetek.


Zöldségek köhögéscsillapításra
  • Sárgarépa ivólé: fellazítja a váladékot.
  • Vöröshagyma: egy fej vöröshagymát szeletekre vágunk, mézet csöpögtetünk rá, majd egy éjszakát állni hagyjuk, másnap a kieresztett levéből időnként egy teáskanálnyit eszegethetünk, de a hagyma héjából teát is főzhetünk, szintén mézzel ízesítve kortyolgathatjuk, hogy csillapítsuk a köhögést.
  • Póréhagyma: leve szintén csillapítja a köhögést.
  • Fokhagyma: köptető, illetve enyhíti a torokfájást, csillapítja a lázat.
  • Cékla leve: légúti fertőzéseket gátolja és erősíti az immunrendszert



A jótékony csipkebogyó

A csipkebogyót generációk óta ajánlják megfázás esetén, mivel magas C-vitamin tartalma miatt növeli a szervezet ellenálló képességét. Sokan csak teaként fogyasztják, de készíthető belőle lekvár, szörp, leves és mártás is. Gyógynövény vagy gyümölcstea keverékek is tartalmaznak csipkebogyót.
Csipkebogyó tea készítése: a szárított termést szoba hőmérsékletű vízbe áztassuk be egy éjszakára, majd szűrjük le és ízlés szerint ízesítsük, mézzel is fogyaszthatjuk. Fontos, hogy más teákkal ellentétben, nem szabad leforrázni! Bármilyen formában is fogyasztva megőrzi jótékony hatását.


A jótékony bodza

A bodza virága és bogyója a megfázás és influenza tüneteit enyhíti, mivel olyan kivonatot tartalmaz, amely gátolja a vírusok szaporodását. Fogyasztható tea vagy szörp formájában.  

A méz gyógyhatása 

A méz elpusztítja a baktériumokat, fertőtlenítő hatása van, elősegíti a sebek gyógyulását. Megfázáskor gyógyteához, illetve citrom levéhez adagolhatjuk. Felszabadítja a légutakat, enyhíti a torokgyulladás, köhögés és hörghurut tüneteit. A cukorbetegeknek és a virágporra allergiásoknak nem szabad mézet fogyasztani!

Ajánlani tudom még a propoliszos mézet is, amely szintén immunerősítő, gyulladáscsökkentő, vírus és baktériumölő hatással rendelkezik.

Nekem eddig a propoliszos méz segített a leggyorsabban. Egy csésze teába tettem 1 teáskanálnyit belőle, illetve egy nap alatt 3-4 alkalommal egy teáskanálnyit elszopogattam.

A méz jótékony hatásairól bővebben itt olvashattok.

Forrás:mezfutar.hu

Megfázás vagy influenza?


Sokan az egyszerű megfázást is influenzának hívják, pedig az influenza tünetei súlyosabbak.

Az influenza tünetei:

  • magas láz
  • hidegrázás
  • izzadás
  • izom-és végtagfájdalmak
  • fejfájás
  • étvágytalanság
  • gyengeség

Az influenzát vírusok okozzák és sajnos időről-időre új törzsek jelennek meg, és csökken az immunitás velük szemben. Azokkal a vírusokkal szemben vagyunk ellenállóbbak, amelyek már egyszer megtámadtak bennünket. Sajnos az antibiotikumok hatástalanok a vírusokkal szemben, ezért csak a házi gyógymódokra hagyatkozhatunk a mielőbbi gyógyulás érdekében. A megfázáskor használatos otthoni gyógymódok segíthetnek az influenzából való felépülésben.

Hogyan előzhetjük meg az influenzát vagy a megfázást?

A vírusok köztudottan cseppfertőzéssel terjednek, ezért nehéz megelőzni, de fel lehet rá készülni.

  • erősítsük meg immunrendszerünket
  • sokat tartózkodjunk friss levegőn
  • testmozgással a jó kondícióért
  • fogyasszunk vitaminokban gazdag ételeket
  • tartsunk gyógynövénytea kúrát meghatározott időközönként, mivel bizonyos teakeverékek segítik a szervezetet ellenállóbbá tenni
  • fontos a higiénia, mossunk gyakran kezet, főleg járványos időben


Amennyiben mégis elkaptunk egy vírust és a tünetek nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak, mindenképpen orvoshoz kell fordulni! 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az alvás fontossága

A stresszel és kihívásokkal teli világunkban az alvás fontos szerepet játszik a napi gondok leküzdésében. A test és a lélek ilyenkor pihen, regenerálódik, feltöltődik energiával, alvás alatt tudunk kikapcsolni. Ez idő alatt az elhasználódott sejtek megújulnak, lecserélődnek. Amikor betegek vagyunk, sokat segít az alvás a gyógyulásban. Fontos az alvás minősége és mennyisége is. A mennyisége egyéntől és kortól is függ. A csecsemők és kicsivel nagyobb gyermekek 18 órát is képesek aludni, míg az idősebbeknek 5-6 óra is elegendő, egy átlagos felnőttnek 7-8 óra az alvásigénye. Az alvás minősége elsősorban a megfelelő fekhely kiválasztásán múlik, ne legyen túl puha, de túl kemény se a matrac, fontos, hogy egyenesen, vízszintesen tartsa a gerincet.

Ha nem jön álom a szemünkre…
Az óra egyre hangosabban ketyeg a sötétben, mi pedig egyre éberebben hallgatjuk és feszültebben forgolódunk az ágyban. Ezzel a problémával talán sokan találkoztunk már. Mi az oka? Mit lehet tenni ellene? Sokan azért alszanak el nehezen, mert nem tudják kikapcsolni a fejükben kavargó gondolatokat, aggodalmakat, amikkel napközben nem sikerült megbirkózni. Szintén nehéz elaludni, ha várunk valamire, pl. utazásra, vizsgára. Sajnos lehetnek szervi okai is, emésztési zavar, horkolás. Okozhatja alkohol vagy gyógyszer is az alvászavart. Szorongás vagy depresszió, amelynek tünetei a kora hajnali ébredés és utána az elalvási képtelenség. Elalvás előtt mindig ki kell iktatni olyan tényezőket, amelyek a pihentető alvást megzavarhatják, pl. éhség, szomjúság, a szoba hőmérséklete, ha nagyon meleg van vagy éppen fázós hideg. Nem szabad nehezen emészthető ételeket, kávét, teát, alkoholt fogyasztani 1-2 órával lefekvés előtt. Egy felkavaró TV műsor vagy egy érdekfeszítő könyv is okozhatja az álmatlanságot.
Mit tegyünk ilyen esetekben?
Először is ki kell deríteni, mi okozza az álmatlanságot. Egyszerűbb eset, ha csak egy idegesítő zaj a probléma, használjunk füldugót, vagy ha fázunk, esetleg melegünk van, beállíthatjuk a szoba hőmérsékletét.
Mit tegyünk, ha komolyabb probléma áll a háttérben?
Lefekvés előtt folytassunk egyfajta megnyugtató tevékenységet, hallgassunk zenét, olvassunk, sétáljunk és adjuk ki magunkból az egész nap felgyülemlett feszültséget. Ha gondunk, problémánk van, írjunk egy listát róla, vagy vezessünk naplót, ezzel tudatosítjuk, hogy félre kell tenni és máskor kell foglalkozni vele, az éjszaka alvásra való! Alkalmazhatunk relaxációs és légzőgyakorlatokat, ami még segíthet, lefekvés előtt vegyünk egy forró fürdőt, amibe illóolajokat is csepegtethetünk, pl. levendulát. Elősegíthetjük gyógyteával is az elalvást, pl. kamilla, hársfavirág, citromfű, macskagyökér gyógynövények főzeteivel.
Ha az alvászavarok továbbra sem szűnnek meg, érdemes megbeszélni a gondjainkat egy családtaggal, baráttal esetleg pszichológussal, mert az alvászavarok kimerültséghez vezetnek, amelyek további problémákat okoznak. Rontja a teljesítőképességet és csökkenti az immunrendszer védekező képességét is. Sajnos nemcsak a felnőtteknél jelentkeznek alvászavarok, hanem a gyerekeknél is. Sok kisgyermek felriad álmából, sír, kiabál és utána fél elaludni. Ilyenkor a szülőnek meg kell őriznie a nyugalmát és meg kell vigasztalni a gyereket, a későbbiekben fontos, hogy a szülő megbeszélje vele, hogy mi a baja, mitől fél, a suliban történt-e olyan esemény, ami ezt kiváltotta. A gyereknek biztonságérzetet nyújt majd, ha a szülővel mindezt megbeszélheti.
Fontos, hogy mind a felnőttek és gyerekek minden nap azonos időben feküdjenek le, hogy pihentetőbb legyen az alvás. Aki megteheti délután is aludjon egy keveset, mondjuk hétvégén és megláthatja, mennyire frissen és üdén tud belevágni egy jó alvás után a tennivalókba.
Szép álmokat!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Gyümölcsök jótékony hatásai

Napjainkban sokat hallunk a gyümölcsök jótékony hatásairól. Minden gyümölcsben találhatunk olyan vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyekre a szervezetünknek szüksége van ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk különböző betegségekre.
Csemegézzünk az éppen szezonális gyümölcsökből:

Görögdinnye
A görögdinnye a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, legalább 500 fajtája ismert, amelyek színükben, ízükben és érési idejükben különböznek egymástól. Szezonja július elejétől, szeptember elejéig tart. Nemcsak kiváló hűsítő a meleg nyári napokon, hanem kitűnő vízhajtó, vér és vesetisztító, salaktalanító hatással is rendelkezik. Megtalálható benne a vas, cink, magnézium, kalcium, szelén, foszfor, A -, B és C vitaminok, illetve a likopin nevű antioxidáns, ami a daganatos, szív - és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében játszik szerepet, mivel a likopin megköti a káros szabadgyököket. Enyhíti az emésztési panaszokat, ha nehezen emészthető ételt fogyasztottunk, s bár furcsán hangzik, de együnk meg pár szelet dinnyét, hamarosan nagyon telítettnek érezzük magunkat, de ugyanolyan gyorsan el is múlik ez az érzés, a víz átmegy rajtunk, a gyomor megkönnyebbül, a bélrendszer kitisztul. Megfázáskor a folyadékpótlásban és lázcsillapításban lehet segítségünkre. Gyakori fogyasztása esetén az ízületi gyulladás ellen is hatásos. Kevés kalóriával, zsírral és szénhidráttal rendelkezik, ezért különböző diéták alapanyaga is lehet. 
Szeder
A szeder az egyik legrégebben ismert gyümölcs, illetve gyógynövény. A bogyók folyamatosan érnek augusztus közepe és szeptember vége között. A termések először zöld, piros majd fekete színűek, ízük nagyon kellemes, zamatos, kissé savanykás. A szederben nagy mennyiségben található meg az A -, B1-, B6 és C vitamin, valamint kalcium, kálium, magnézium, vas, mangán, foszfor. Szintén nagy mennyiségben tartalmaz antioxidáns flavonoidokat, amelyek rendkívül jó immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatásúak. Magas pektin tartalma csökkenti a koleszterin szintet és az érelmeszesedés kialakulását. Segíti az emésztést, lekvár formájában hashajtó hatása van. A szabadgyökök elleni védekezésben is fontos szerepet játszik, ezáltal rákmegelőző hatása van. Fáradékonyság ellen is hatékony. Késlelteti a bőr és a haj öregedését. A szeder leveléből teát készítenek, amely salaktalanító és vérnyomás csökkentő hatással bír. Magas vastartalma miatt kiválóan gyógyítja a vérszegénységet. Ülőfürdőként aranyérbetegség gyógyítására alkalmazható. Egészségmegőrző felhasználása frissen ajánlott, de készíthetünk belőle szörpöt, befőttet, lekvárt, joghurt és sütemény ízesítésére is hasznosítható.
Körte
A körte sok tápanyagot tartalmaz. Megtalálható benne sok ásványi anyag (kalcium, kálium, magnézium, cink, vas, jód) és sok vitamin (A-, B1-, B2-, C-, E), amely jótékonyan hat a szervezetünkre. Fogyaszthatják cukorbetegek is, alacsony kalóriája miatt fogyókúrához is ajánlják. Segíti az emésztést, enyhíti a gyomorpanaszokat, vízhajtó hatású. Nagyobb mennyiségben fogyasztva megelőzhető a reuma, ízületi gyulladás, vérszegénység, szív – és érrendszeri problémák és csökkenti a végbélrák kialakulásának kockázatát. Pozitívan hat a vese működésére, csökkenti a vérnyomást és a koleszterin szintet. A körtében található bór tartalma segíthet a csontritkulás megelőzésében. Fáradságűző és depresszió ellen is kiváló. Elsősorban nyersen fogyasztják, de készíthető belőle kompót, befőtt, lekvár, leves, sütemény, köret sültek mellé vagy mártás. Néhány fajtát ajánlatos meghámozni, mert a héja nehezen emészthető, ezért puffadást okoz.
Szilva
A szilvában is találunk fontos vitaminokat, ásványi anyagokat. Rendkívül gazdag káliumban és a szervezetre gyakorolt pozitív hatása leginkább ennek köszönhető. Vértisztító, vérnyomás csökkentő hatása van, illetve a vér koleszterin szintjét is csökkenti. Véd a belső vérzések kialakulásától. Normalizálja a szív ritmusát. Serkentőleg hat a gyomor működésére, salaktalanító hatású, megszünteti a székrekedést. Leginkább hashajtó hatásáról ismert. Megköti a fölösleges zsírokat, ezért a fogyni vágyók is nyugodtan ehetik. Fáradságűző és egyben nyugtató hatású. Serkentőleg hat a memória működésére is. Felhasználhatjuk befőttként, süteményekben. Az aszalt szilva is hasonló jótékony hatással rendelkezik.
Szőlő
Hamarosan beköszönt az ősz, a szüret ideje. A szőlő számos jótékony hatással rendelkezik. Gazdag vitaminokban (A-, B1-, B5-, E), ásványi anyagokban (magnézium, kalcium, kálium, foszfor, cink, vas) és nyomelemekben. Kitűnő vízhajtó hatással rendelkezik, ezért akár egy tisztítókúrához is jó választás. Magas cukortartalma miatt energiát ad és segítséget nyújt koncentrációt igénylő szellemi feladatok elvégzéséhez, de fizikai gyengeség ellen is hatékony. Azonban a magas cukortartalom miatt nem ajánlott szőlőkúra a cukorbetegeknek, szoptatós anyáknak és bélhurutban szenvedőknek. Kiemelkedően jó a vértisztító és idegerősítő hatása. Fokozza az epeválasztást és ürítést. Reuma, vérszegénység, májbetegségek, székrekedés, aranyér és mindenféle gyulladásos betegség esetén ajánlják. Csökkenti a vérrögképződés veszélyét. Ma már számos kutatás is igazolja, hogy a nyers szőlő, gyógyító és megelőző hatással bír a daganatos betegségek, érelmeszesedés, szívkoszorúér-betegségekkel szemben. A kozmetikában is fontos szerepet tölt be, selymessé és feszessé teszi a bőrt, valamint megújítja a bőrsejteket.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Gyógyító talpmasszázs

A testünk terhét cipelő lábaink egészségének fontosságára rendszerint csak akkor döbbenünk rá, amikor már jelentkezik a fájdalom. Lábfejünk szinte egész nap egy cipőbe van „csomagolva”, levegőtől, napfénytől elzárva és így végzi megfeszített munkáját. Éppen ezért fontos a jó lábbeli kiválasztása.


Figyeljünk oda a következőkre is:

  • Lehetőleg ne üljünk huzamosabb ideig keresztbe tett lábbal, mert akadályozza a vérkeringést és a lábszárban pangást idéz elő, a tökéletlen vérellátás miatt, a legtöbb embernek hideg a lába.
  • Ne nehezedjünk hosszabb ideig egyik lábunkra, mert az egész testsúly nagyon megterhelő a lábboltozatra.
  • Ha sokáig egy helyben állunk, időnként mozgassuk meg a lábfejet.
  • Ha lehetőségünk van rá, legalább napi 15-20 percig járjunk mezítláb.

A napi megterhelés után a fáradt lábat felfrissíthetjük hideg – meleg váltófürdővel, a meleg 40 ˚C a hidegvíz 20˚C-os legyen, és mindig hidegvízzel fejezzük be, majd ezt követően kissé magasabbra polcolva pihentessük lábunkat.
Ma már szinte népbetegségnek számít a lúdtalp, amely könnyen felismerhető, ha nedves talppal a padlóra lépünk és ún. „telitalp” nyomot hagyunk, akkor sajnos lúdtalpunk van. Ez a rendellenesség fájdalmakat okozhat a boka, - a térd, - és a csípőízületekben, sőt előfordul, hogy ez a fájdalom kisugárzik a hátunkba is. Sokan úgy gondolják, hogy a lúdtalp csak gyermekkorban alakulhat ki, de ez sajnos nem így van, mert serdülő és felnőttkorban is keletkezhet. Azonban nem kell megijedni, mert ma már nagyon sok hatásos módszer létezik a gyógyítására, csak időben kell elkezdeni az orvoslását. Fontos, hogy ne várjuk meg, amíg elviselhetetlen lesz a fájdalom, illetve bedagad a lábunk.
Felnőttkorban kialakult lúdtalpnak három oka lehet:


  • elhízás
  • terhesség, ahol szintén a súlygyarapodás az ok
  • foglalkozásból adódó túlterhelés

A rendszeres gyógytorna, a láb méreteihez kialakított betét teljesen rendbe hozhatja a kezdődő lúdtalpat. Végezzünk különféle gyakorlatokat, pl. próbáljunk fölvenni a lábujjainkkal a padlóról egy ceruzát, vagy egy dezodoros flakont görgessünk a talpunkkal. Feszítsük a lábfejünket először befelé majd kifelé. Emeljük fel a sarkunkat úgy, hogy a lábujjak a földön maradjanak. Helyben járással a talpak külső szélén járjunk, majd lábujjhegyen szökdécseljünk. Gyakran ismételgessük ezeket a gyakorlatokat, hogy búcsút inthessünk a lúdtalp okozta kellemetlenségeknek.

Napjainkban már viszonylag elfogadható áron is lehet kapni dizájnos lábbeliket, amelyek nemcsak a kor trendjeit követik, hanem lábbetétjük kialakításával masszírozó, és ez által gyógyító hatással is rendelkeznek.


Talpmasszázs

A különböző szervek elhasznált anyagai, ha nem tudnak távozni természetes módon a testből, akkor lerakódnak a talpon, ahol kristályos göböket képeznek, amelyek tapintásra érzékelhetőek és mély masszázs esetén fájdalmasak is lehetnek. A masszázs terápia lényege, hogy szétdörzsöljük ezeket a kristályokat, amitől a beteg szerv megkönnyebbül. Talpmasszázs előtt érdemes a bőrkeményedéseket eltávolítani, mert a megvastagodott bőrön keresztül nem hatékony a kezelés és nem egyértelmű, hogy hol vannak a lerakódások. Először körkörös mozdulatokkal gyengéden, majd fokozatosan erősebben masszírozzunk. Kerüljük ki a szemölcsöket, anyajegyeket, a gyulladt bőrterületet. Nem szabad talpmasszázst végezni, magas láz, heveny visszérgyulladás, gombásodás, fertőző betegség, és terhesség esetén.

Ha rendszeresen masszírozzuk a reflexzónákat, azt vehetjük észre, hogy a vizeletünk sötétebb (esetleg barnás) színű, akkor a vizelettel kiürültek a felszabadított méreganyagok, így természetes úton szabadult meg a szervezet a lerakódásoktól.


A napi rendszeres masszírozás sorrendje:

  1. Vesék, húgyvezeték és - hólyag, hogy a mérgező anyagokat (húgysav) a fellazítás után eltávolítani is lehessen. Erre kell a legtöbb időt szakítani.
  2. Fej, ami a szervek irányító központja.
  3. Gyomor, belek, máj és hasnyálmirigy. Ezek a méregtelenítő és anyagcsereszervek.
  4. Nyirokrostok, hogy a salakanyagok leépítése megtörténjen, és elegendő ellenanyag álljon rendelkezésre.
  5. Az összes érzékeny pont.

Talp reflexpontok


Egy reflexpontot legalább 5 percig kell masszírozni, de heveny fájdalom esetén lehet növelni 10-15 percre is. Amire ügyelni kell, hogy a máj és a gerincoszlop reflexzónáit nem szabad túl sokáig masszírozni, mert a máj esetében túl sok méreganyag szabadulhat föl és kerülhet a vérkeringésbe, a gerinc esetében pedig a masszázs hatására keletkező vérbőség átmenetileg fejfájást, izzadást, levertséget okoz.
Egészségünk védelmében szükséges tehát, hogy mesterségesen masszírozzuk a reflexzónákat, hogy elősegítsük a hozzájuk tartozó szervek vérkeringését.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS